Otthonomba zárva - a kezdetek

A kezdetek. Próbálok visszagondolni mit is éreztem, mikor először értettem meg, hogy ami körülöttünk történik az igenis komoly.

Már napok óta érezni lehetett a feszkót, nem is körülöttünk, csak ahogy megszaporodtak a hírek a tévében, a face-n, hogy nem lehet lisztet kapni, meg olajat, szinte még nem is szembesültünk vele a valóságban, valahogy félvállról vettem az egészet. Aztán pénteken, már érezni lehetett a puskapor szagát. Körmöshöz szaladtam el, a srácok otthon maradtak. Olivér picit köhögött, őt már nem mertem oviba vinni, már kis feszkó volt a vírus végett, mert a héten már hazaküldték a gyengébb immunrendszerű kicsiket az oviból. Roli is beteg volt a héten, most én sem erőltettem, hogy kis köhögés ugyan, menjen be. Valami már lógott a levegőben. Marianna azzal fogadott, hogy az oviban azt mondták nekik, lesz valami bejelentés péntek délután, és készüljenek. Senki nem mondott semmit, semmi konkrétat. Közben elkezdett terjedni a hír, hogy Budapestet karantén alá fogják vonni. Talán itt volt az első perc, amikor kicsit megijedtem. Hazaérve, gyorsan rákerestem a főbb hírekre, majd hívtam a férjem, hogy ha hazaér azonnal rohanjunk beszerezni pár dolgot, mert ha pánik tőr ki, valóban gázban leszünk. Aznap szembesültem vele először, hogy ha nem leszünk résen, valóban baj lehet, alig kaptunk valamit a főbb élelmiszerekből. Délután még csak a karantént cáfolták, de már telefonok mindenhonnan, tele a face ijesztő hírekkel Olaszországból és szerte Európából. Persze többen elbagatellizálják, nem tudok vele mit kezdeni. És tele a face mémekkel, már napok óta. Próbálok valós tartalmú híreket keresni, ekkor már be van jelölve D. Tóth Kriszta WMN rovata, őt már figyelem napok óta. Még aznap jön egy újabb hír, hogy este megint bejelentés lesz a Kormány részéről. Rohanok, ahogy elkezdődik. Akkor már elterveztük, hogy másnap hajnalban kiszaladunk a piacra, lesz, ami lesz egy hétre legalább betárazunk mi is, még, ha nem is kétszáz kiló liszttel, de pánikba ne essünk, bármi történjék. A reggeli ovis mizériák végett már gondolhattuk, hogy ez lesz, csak azt nem hittem, hogy ez tényleg meg is fog történni. Orbán Viktor bejelentette, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat, és az oktatás digitálisan fog folytatódni. Csak ültem a kanapén, és ott, akkor kezdtem el igazán pánikba esni. Pánik? Stressz? Csak cikáztak a gondolataim. És sírtam. Nem is tudom, nem is a félelem. Talán csak a tudat, hogy megtörténik. Hirtelen mintha arcul csapott volna az élet. Éreztem, hogy valami óriási változás fog most jönni. Fura, még most sem tudom megmagyarázni, de sokkal inkább éreztem nyugodtnak magam, mint stresszesnek. Szétterült bennem valami várakozás. Nyugalom és pörgés egyszerre.

Mégis, egész éjjel nem tudtam aludni. Cikáztak tovább a gondolataim, és építettem, gondolkodtam, hogy is tovább. A munkám, a gyerekek, a továbbtanulás. Mit, hogyan fogok megoldani. Már egész nemzeti tanterv fogalmazódott meg az agyamban. Melyik gyereket hogy fogok segíteni. Milyen filmeket fogunk megnézni töriből, melyik adókon fogunk biológiát, kémiát tanulni. Tervek ezrei könyvekre, mozgásra. Ott a kert, fel kell ásnunk, tornaórának megteszi. A trambulin Olikával lesz ki ugráljon ezentúl. Táncolhatunk. Rajzóra - falestés. Én sem hittem el, de mintha valami boldogság szállt volna meg, inkább vidám voltam, mint szomorú.

Már hajnalban fent voltam. Levelek sokasága. A Neumann igazgatónője már az éjszaka folyamán megírta a tájékoztatást a szülőknek és a tanulóknak. Hihetetlen gyorsan reagáltak mindenre. A mai napig meghatódom, mennyire jó volt, hogy mellettünk állnak. Más iskolákból csak néma csönd. Itt hétvégén már tanulócsoportok szerveződtek, vasárnapra már videók voltak fent a gyerekeknek testnevelés órára ajánlásként. Én közben könyveket választottam ki a fiúknak olvasásra. A Jókaiból még semmi hír.

Közben ugyanúgy nem kapunk húst a piacon, e téren kezdek szervezkedni. Már rohannék a Gyömrői piacra élő csirkéket venni, és tyúkólat építeni. Persze mindenki röhög rajtam. A barátnőm már menekül, meg van róla győződve, hogy pánikolok, vagy meghibbantam, amikor előadom, hogy a Spectrumon és a Nationale Geographicon milyen jó lesz tanulni. Ő persze halál nyugodt. Majd lesz valami.

Közben csoportok ezrei alakulnak a neten. Otthon felmérem a gépparkot. Két iskolás gyerek, plusz a munkám, még van is ennyi gépünk, de öregek, vajon minden működni fog? Közben többen tartjuk a lelket egymásban. Percek alatt szerzek több felajánlást családból, szomszédoktól a számítógépekre vonatkozóan. E téren kezdek lenyugodni. A Neumann már több téren elkezdte a tájékoztatást, hogy email, hol kérdőív jön. Közben a Krétán keresztül is érkeznek a tájékoztatók. Nézzük a weboldalt, a diákhirdetményeket. Hallgatjuk a híreket, de még senki nem tud semmi konkrétat. Csak azt tudjuk, hogy nem kell bemennie senkinek. Hónapokkal számoljunk. Ijesztő. Közben egyre idegesítőbb hírek Olaszországból. Eldöntöm, hogy felkeresem egy régi barátnőm, akivel már majd húsz éve nem beszéltem. Kint él Olaszországban, Gradoban. Közben próbálok magammal foglalkozni, egy meditációs csoportot alakított ki az egyik unokatestvérem. Valahol új, valahol jól esik. Kicsit mással foglalkozni. Olaszországba csak nem indítom el azt a levelet, kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy milyen régen nem beszéltünk. Közben leállítják az ovik működését is, elkezdődik egy újabb pánik. Az ovis csoportban tartjuk a lelket egymással. Az óvó nénik és az óvodavezető próbál mindenkibe lelket önteni. Közben mindenki a másikba próbálja belesulykolni, mennyire is fontos, hogy ha most otthon maradunk.

Hétfő. Még mindig nem tudjuk mi lesz. Közben elindulnak a levelek  a másik suliból is, de csak a türelmünket kérik. Leülök, beszélek a fiúkkal, Megértik a helyzetet. Elfogadják a könyveket, amit adtam nekik, segítenek főzni, mosni, takarítani. Közben hús ma sem kapunk, beszerzünk hát olyan húsokat, amiket normál körülmények között nem vennék meg. Andris szabin, szaladgál közértből közértbe. Én közben állom a frontot itthon. Tucatnyi levelet váltok mindkét iskolával, a tanárokkal. Közben beszélek a Nevtannal, ott sem tudnak még semmit.

A hét elején ovis "karantanya" csoport alakul. Ezernyi ötlettel. Az emberek hihetetlen felajánlásokat tesznek, mind az ovisok, mind az iskolások felé. A Fővárosi Nagycirkuszt, hogy nem nyithatnak ki, a face oldalukon nyilvánossá teszik az utolsó előadásukat. Színészek, nagyobb cégek, írók, grafikusok teszik közkinccsé alkotásaikat. Ezernyi videó, ötlet, programok, ingyen gigabájtok... Olyan megható ez az összefogás. Könnyeket csal a szemembe. De lassan kezd káosszá válni is a sok infó. Csak kapkodok, nézem a híreket, gyűjtöm az ötleteket. Közben némelyik ügyfelem elkezd pánikolni. Visszamondott foglalások, otthagyott lakások. Hirtelen belém nyilall, hogy a gazdaság is stagnálni fog. Egy újabb pánik. Leveleket váltok szintén más szakemberekkel,  NAV állásfoglalás kérek, kutatok. Fellobban bennem a majd tíz évvel ezelőtti válság. Vajon mi lesz velünk? De pánikolni nincs időm. Már fáradt is vagyok. A munkámmal szinte semmit nem haladok. Van, hogy elalszom meditáció alatt, de ez az egyetlen, ami lenyugtat.

 A hét közepére beindul az oktatás mindkét iskolában. Először csak face csoportokban, e-mailben, majd építik ki lassan a rendszereket. Már vannak házi feladatok. Olikát leültetem cirkuszt, színházat nézni. Online angol, online ovis torna. Hírleveleket írok az ügyfeleimnek megnyugtatni őket, hogy el fognak tudni érni, bár most kissé nehéz közép és általános iskolát is vezetek, plusz egy ovit is. Hiába nagyok már a fiúk, amíg ki nem alakul a rend, muszáj ott legyek mellettük. Közben Rómeó és Júliát mesélek Bencének és az osztálytársának. Összedolgoznak, de nem bánom, csak tanuljanak. A barátnőm kisfiának meg megfejtem a matekleckéjét. Olivérrel festegetünk, és beülünk egy ovis verses foglalkozásra. Közben kiderül, a Nevtanos fejlesztések is online lesznek. Fáradt vagyok. A meditációkra már nem tudok figyelni, folyton zakatol az agyam. Kezdene bennem káosz lenni, egyik reggel arra ébredek, muszáj kialakítanom egy rendet. Hajnalban kelek minden nap. Kávézok, és közben meditálok. Összeírom miket kell még megszerezni, kinek mi ma a dolga. Ha szerencsém van, Olivér nem kel velem ötkor, és van egy-két órám összekapni a gondolataimat. Andris délelőtt itthon van, bár több napra előre főzünk, mégis sokat számít, hogy tud segíteni. Közben elküldöm mégis a levelet Olaszországba, mert itthon még mindig nagy a káosz a hírek terén. Sajna rossz hírek jönnek vissza. Pont azt a cikket küldte vissza Reni, hogy olvassam el, ami a pánikot keltette bennem. Valóban, baj van Olaszországban. Közben Franciaországból is rossz híreket hallunk, az idős embereket már be sem viszik kórházba. Nincs kapacitás. Beszélek Anyuval. Nem fél, de nem megy ki. Szerencsére megérti, hogy baj lehet. Nem mondom el, mit hallottam, nem akarom, hogy pánikoljon, csak Húgoméknak és Melindának küldöm el a vészes cikket. Andris egyre nyugtalanabb. Az első napokban mintha lefagyott volna. Úgy kellett irányítanom, mint a fiúkat. Kedd óta dolgozik. A net tele van azzal, hogy maradjunk otthon.

Sokat beszélgetünk arról, vajon hogy lesz. Még ő sem tudja mi a helyzet a munkahelyén, de nekem úgy tűnik ő inkább attól fél, hogy mi lesz, ha nem lesz munkahelye. Végre kapunk húst és c vitamint is valamelyik hajnalban. Szerdán Viktor bejelentette, hogy a gazdaság megmentésére adó és hitel moratóriumot hirdettek. Továbbra is tartom az ügyfeleimben a lelket. A munkámmal nem haladok, muszáj éjjel leülnöm dolgozni. A fiúk nappal többször egymásnak esnek. Olivér a főbb kavaró. Külön tanuló sarkok lettek kialakítva, de ő bejár a másik két osztályba. Hiába ültetem magam mellé, nem tudok mindig rá figyelni. Ha hagyom magában játszani, vagy egész nap telefont nyomkod, vagy a fiúkat piszkálja. Volt, hogy felcsörtettünk Rolihoz, miközben pont az egyik tanárával konzultált. Nem haladok a munkámmal, kezdek egyre jobban félni, muszáj Olivért magára hagynom. Közben bejelentette a Könyvvizsgáló kamara, hogy az adótanácsadói tanfolyamot határozatlan időre felfüggesztik. Vizsgák terén is. Ez kicsit megnyugtat. És elszomorít egyszerre. De nem tudom, mikor tanultam volna így. Roli tanfolyama viszont online lesz. Még egyel több feladat itthonra. Viszont tanulok új dolgokat. Azt sosem hittem volna, hogy valaha informatikát is fogok még tanulni. De most tanulok. A gyerekkel.

Továbbra is fáradt vagyok, de pörgök, és még mindig hajnalban kelek. Andriséknál home office-ba rakják az irodistákat. Ők már csak maszkban dolgozhatnak és a két műszak között alaposan fertőtlenítenek. De nincs leállás. Olyan apparátusban dolgozik, amik a legnagyobb áruházláncok beszállítói vagy a közterület fenntartásáért felelősek. Róluk nem szólnak a hírek, de ugyanolyan hősök, mint az ápolók vagy a bolti eladók most. Valamennyire már megnyugodott a munkája terén, nem fogják őket elküldeni. Van munka, nem fog ugyanaz várni ránk mint tíz éve, mikor külföldön talált csak melót magának, és el kellett hónapokra szakadnia tőlünk Talán most nem lesz annyira nehéz. Van munka, nem is kevés. Szabadságra sem tud menni. Most pont ezért kezdünk félni. Ahogy éjszaka hazaér, csak nézünk egymásra. Félve. Vajon megbetegszünk? Egyik este kisétáltunk, gondoltuk megnézzük, hogy bejutunk-e a gyógyszertárba. Alig van valaki az utcákon. Mintha valódi karantén lenne. Ha szembe jön velünk valaki gondosan egy méterről elkerül. A gyógyszertárat meg sem merjük közelíteni. Kígyózik a sor még este is. Bemegyek a közértbe. Pici közért, minden van, de sokan vannak bent. Levegőt sem merek venni. Rájöttem, félek. De pánikolni nem pánikolok. Nem tehetem meg. Fogom a gyeplőt, mert muszáj. Jó szorosan. És megyek tovább előre. És tanulok. A gyerekekkel. Az életről. Magamról. Meditálok, dolgozok, és próbálok helyt állni. És különös, nagyon különös. Van valami a levegőben. Érzem a változás szelét. Kicsit lelkiismeret furdalásom is van emiatt. De nem érzem magam boldogtalannak. Sőt, a fáradtság ellenére, valami különös boldogság száll meg.